Attila Evangéliuma

  A Kolozsvári születésű, Marosnémetiben megöregedő Muzsi Attila örömhíre Jézusról. És lőn, hogy megöregedék, megérvén a hatvanadik évemet, melynek nagyobb részét munkával töltöttem, méghozzá asztalos munkával. Sokan felhányák nekem, hogy túl sokat foglalkozom ezzel a Jézussal, holott nem volnék semmiféle vallásnak követője, semmiféle egyházi felekezet tagja, hogy ez fölöttébb furcsa, mert haladó embernek gondoltak. És tényleg. Átalnézém a több mint kétezer írásomat, melynek nagyobb része valóban szemét, kirostálván belőle az igaz gyöngyöket, melyek Jézusra, avagy az Istenre utalnak. Felettéb intelek téged olvasót, hogy ezt a könyvet nagyon óvatosan olvasd, ha van vallásod, ahol jól érzed magad, inkább nélkülözd, mert nem fog segíteni neked. Én azoknak foglaltam össze ezt a könyvecskét, akik még keresik Jézust és nem találják a kanonizált berkekben. Így jelenthet örömhírt Attila evangéliuma. Hogy Jézus mindenkinek a megváltója és hozzá lehet menni mindenféle hókuszpókusz nélkül. Já...

Nehéz úgy szeretni, hogy viszonzatlan, vagy nagyon felületes a viszontszeretés. Nehéz kimérten távol maradni, visszafogni az el nem fogadott szeretetet. Keserű az elcsendesedés, a visszavonulás. Isten lecsapolta nekünk a Menny összes szeretetét, de nem tudjuk elfogadni. Nehéz és fárasztó viszonzatlanul is szeretnie. Ha nem jelent számunkra semmit, ha a kedves szava is sértő ránk nézve, ha a jelenléte, közelsége kényelmetlenséget okoz nekünk, jobb ha visszavonul, úgy tesz, mintha nem is létezne. Meg tudom érteni, el tudom fogadni. Kegyelmének hála, előlem nem kell bujkálnia!

Milliós fényévekről beszélünk, valamilyen elgondolásból úgy érezzük az ember meghódítja az űrt, belakja azt. Ahhoz képest, hogy itt pár négyzetméteren nem tudunk közös erővel egymásért cselekedni, ez az egész űrvízió nevetséges és abszurd téma. Van egy elem, mely mindenféle fizikai törvényszerűség és filozófiai szárnyalás fölött áll: a Kegyelem. Ebben a milliós fényéves dimenzióban tízmilliárdnyi emberiség akár egy vízcseppé taposott pók a forró autósztrádán. És mégis, minden emberre szabva van egy kegyelem. A misztikum ebben az, hogy nem tudjuk kinek milyen, mennyi és miért. Jézus erre is azt mondta, hogy ne aggódjunk, nem a mi dolgunk. A lelkes, bölcs ember ennek tudatában van és úgy is áll hozzá: kegyelemnek fogad el minden életpercet. Nem félelemből örvend minden percnek, hanem csodaként éli meg ebben az ismeretlen végtelenségben. Egyetlen kézzelfogható eleme ennek a világmindenségnek, a kegyelem. Mert ez a kegyelem valahogy megtestesül, gyakorlatba kerül. Ígérete túlmutat életidőn...

Jézust megverték. Fejére tűzték a tövis koronát. Vérzett több helyen. Borzalmas fájdalmai lehettek. Felvette keresztjét és másfél kilométert cipelte. Többször elesett. Közben másokat vigasztalt. A felfeszített Jézust nézve, a főpapok az írástudók és a vének gúnyolódva mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” Jézus nem azt ígérte, hogy a Földön minden jó lesz, elég csak mantrázni az ÚR nevét, és árad a bőség. Szenvedésével példát mutatott a földi élet, a romlandó, a dicsőségtelen állapotról, hogy be tudja mutatni a Mennyei, a romolhatatlan, dicsőséges állapotot. Azt ígérte, hogy megy helyet készíteni nekünk. Hogy halljuk a hangját. Hogy ne aggodalmaskodjunk, meg vagyunk váltva. Hogy a földi szenvedésből kinek melyik része és mennyi jut, olyan ismeretlen számunkra, mint gondolom hasztalan próbálkozás megérteni a Világ működését. Nem erre voltunk teremtve. Mi a hitre voltunk teremtve. Ehhez pedig megadatott minden irány és kellék. Jézus az élő bizonyíték. A Jézusban hívő...

Az Isteni minta nem változik. Az ember változik, mert levette tekintetét Istenről, a nemváltozóról. Az ember levált az Igéről, keresi Istentelen magát az Univerzumban. Néz a nagy Semmibe és Istenüres, kalapáló szívével fogná a semmiben a semmit, hogy az majd újember esszenciát fog adni neki. Jó nagy kerülőnek néz elébe az emberiség. A pásztornak jó mélyre kell menni elbóklászó báránykáiért. Sokszor vitatkoztunk apámmal erről-arról, mikor látta, hogy erősködöm egy mellékvágányon, amely -ma tisztán látom- nem vitt sehova, csak elcsendesedett, ő sosem licitálta túl érvekkel. Ma már tudom, hogy elcsendesedésével azt mondta: Nem úszod meg pasi, hogy ezzel a kérdéskörrel ne szembesülj és ne kelljen rendezd magadban. És úgy volt. Még ma velem lehetsz a Mennyországban, mondogatta Jézus. Aggodalmaskodó tanítványait csitítgatta: ne aggódjatok! Meg vagytok váltva! Adjátok meg a császárnak azt, ami az övé, mert ti az enyéim vagytok és ahova én megyek, ti is ott lesztek. Ha ezt hiszitek, tudjátok, ...

Nézegetem, olvasgatom a szerzőket, könyvcímeket a polcaimon. Nevek, aki az emberiség egy nagyon kis időszeletében feljegyezték a mindenféle gondolataikat, történeteiket, képzelgéseiket. Ennek az időszeletnek a végéből nyúlkálok vissza kétségbeesetten, mintha hamarosan elveszíteném azt. Fogózkodnék, hogy talán ez a könyv, vagy az a könyv kapcsolna vissza az Igének ahhoz a nyelvéhez, mellyel megérteni véltem a Világ működését. Be kell ismernem, hogy az új ember holnapi kilátásaihoz egyik név vagy könyv sem adna értelmi útmutatót. Lejártak, mint a hús az üzletben. A régi könyvek az elavult Igét hordozzák. Az új Ige még nem világos. Ami világos, hogy az óélet és az újélet átmeneti időrése mostmár egyre szűkül, lassan eltűnik a tranzíció, eltűnik az emlék, egyik napról a másikra. Az új emberben misztikus, nosztalgikus emlékként dereng az ó Ige, számára csupán egy spirituális ótestamentum. Az új ember a felszínes életforma technikai részleteit boncolgatva, spirituális vonalon nyitogatná az e...

Jézus nem jobbacskabbá akarja tenni a világocskát, hanem konkrétan az övéit menti meg. A jelek, az írások és a Szent Lélek beavatása által egyértelműen kirajzolódik, hogy a Föld nem az emberi jóindulat és pozitív szemlélet energiahalmaza, hanem a Jó és a Gonosz egyszeri s mindenkori vitájának a platformja. Jézus kegyelmében eljött az üzenet, hogy elvégeztetett a vita, nem maradt több vitaképes kérdés ami a jót és a rosszat érinti. A beavatás kegyelmétől elesett kételkedők talán joggal lázadhatnak Isten látszat igazságtalansága ellen, mely földi viszonylatban valóban úgy néz ki, hogy maradtak nyitott kérdések. Amit én megtanultam életemben, hogy sokszor nagyon egyszerű és banális okok miatt nem látom át az Egészet, ami egyértelműen a kételkedéshez gurítja ki a vörös szőnyeget. Bár úgy tűnik, hogy a hívő ember minden áron úgy tekeri a bizonylatokat, hogy végül oda jusson ahova jutni akar, azaz szeretne hinni Istenben, Gondoskodásában, és ezért bármit képes agyában, lelkében kivetíteni, é...

Ha Jézus morális tanító, vannak azóta már sokkal dörzsöltebb, rafináltabb, ékesebben szóló tanítók, mondókájuk ezerszer szebben csilingelnek a spiritualitásra nyitott ember füleinek. Csupán politikai korrektségből ne vegye az ember szájára Isten nevét. Vagy hiszi, hogy Jézus Isteni minőségben jött közénk, hogy kinyilatkoztassa magát és megmutassa honnan hová, hogy a romlandóságból a romolhatatlanságba támadunk fel, vagy akkor inkább ne foglalkozzon Vele... van elég kanonizált és legális szent, akikkel foglalkozzon. Bölcsködéseivel ne kavarja a hit dolgait. Ha Jézus csupán kulturális mém, mint ahogy a keresztény vallások is terjesztik mostanság, az emberiség reménytelen, mert akkor a megváltás is csak átvitt értelemben: költői sóhaj. Mert honnan hova megy? Jelenleg egysejtűből kúszna az űrbe? A világi, a széles út, a maga romlandó kincseivel jelenti ma a szemléletváltást. Jézus az avitt, a lejárt. Benne hinni laposföldes kognitív disszonancia. Ciki. Nincs is ezzel semmi baj. Jézus sem r...

A cselekvés hiányát nem tudja pótolni a legrafináltabb gondolkodás sem. Az ember úgy gondolja, hogy tudatban fejlődik, de csak a látó tere nagyobbodik. És minél jobban tágul a belátható tere, annál inkább meg akarja érteni az új elemeket, és ha nem sikerül, akkor hozzá faragja az eddigi hitvilágához. Valahogy megpróbálja kimagyarázni. A hit cselekedetek nélkül halott, mondja Jézus. Hús és lélekromboló kijelentés a szakralitás jegyében hívő ember számára. Tehát nem elég tisztán látni? Nem elég sokat tudni? Nem elég az áhítat? Nem elég a tekintélyes múlt, dicső történelem? Ezek szerint nem! Megátkozza a fügefát: ha csak flancol a zöld levelekkel, de nem terem gyümölcsöt: száradjon ki! Durva hozzáállás. Nagyon nem lehet ínyére a filozofáló embernek.

Örvendeztek a Mennyben: Az Ige testté lett! Szörnyülködtek a Földön: Az Ige testté lett! A romlandó test nem, de a romolhatatlan test örök. Az Úr felvette a romlandó testet is. Mi szeretnénk azt hinni, hogy csak miattunk -oh be jó is lenne hiúságunknak- de mi van, ha maga miatt is tette? Mi dolgunk e világon? Nem tudhatjuk, milyen elgondolásból vettük fel ezt az életformát. Hogy iskola, vagy próbatétel? És mi van, ha csupán azért, hogy egy megismételhetetlen élményt éljünk meg? A végtelen, a dicsőséges, azaz romolhatatlan életformában mi sem izgalmasabb, mint egy szempillantásnyi időre „bemocskolódni” egy picit. Mert ez a test -valljuk- szenny, melyet meg kell tisztítani. És mi van, ha nem szenny? A testnek megannyi örömforrása van. A legjobbak a szeretetből fakadnak. Ennek gátat a birtoklási koncepció épít. Hogy a „te erkölcsöd” az én prizmámon létjogosult. Az én prizmám színei meg csak az enyémek! És de jó, hogy a vallások meghúzzák a határokat. Csak pár perverz klerikus kell annak b...

Az ember még mezítláb próbálkozik a tudomány ösvényein kalandozni, egyelőre ott tart, hogy minden kis kavics, tüske megszúrja lábát és ebből kiindulva úgy érzi, hogy megfejtette a Világ titkait. Az ember belátja titokban, hogy nincs annyi élete a Földön, hogy megértse az Élet jelenséget, a Világ összetételét, rá kell hagyatkoznia egy olyan intelligenciára, mely reményei szerint felgyorsítja az információ feldolgozást, azaz képes lesz a Lét kérdéseit megfejteni. Az ember kérdéseket tesz fel, majd olyan válaszokat próbál megfogalmazni, amelyek kb így hangzanak: „Ugye, hogy az eddigi tudásunkból kiindulva, Isten nincs is?” Átviszem a szűrőn ezeket az emberi kérdéseket, hogy ha netán fennakad egy bármilyen evidencia ami a kételkedésemhez tudna vezetni, mint valami megpróbáltatás vagy tréning gyakoroljam elmémet, erősítsem a lelkem. Talán egy játék a tűzzel, de őszintén érdekel, az aktuális Jézus kurzus. Megmondom őszintén, néha találkozom mellbevágó kérdésekkel, válaszokkal, amik képesek m...

Határozottan szentlelkes beavatkozást éreztem. Este tízkor már nem bírtam a munkát, feladtam, lett volna még két óra, hogy befejezzem, de feladtam. És azon vettem észre magam, hogy akaratom ellenére folytatom a munkát, mintha más vezetné a kezeimet... elképesztő érzés volt. Annyira intim érzés volt, hogy megerősödtem tőle lelkileg. Akkor éreztem, hogy mindvégig velem volt az Isten. És tudom, hogy nem az a dolga, hogy szarságaimban segítsen, de ezzel értésemre adta, hogy de igen, számítok neki. Valójában az ilyen bizonyságtételektől óvakodni kell, mert rögtön bolondnak cimkézik meg az embert. Attól is óvakodni kell, hogy az ilyen Szent Lelkes jelenlétektől felfuvalkodjon az ember, és úgy viselkedjen, mintha kiválasztott lenne bármire is. Minden ember kiválasztott valamire, de ostoba az, aki azt hiszi, hogy bárkinél többre hivatott. A Szent Lélek jelenléte alkalmanként megérint, sugalmaz, hogy ne aggódjunk, meg vagyunk védve, akkor is, ha rosszul mennek a dolgaink. Kifinomult érzék kell ...

Lemondani készülünk a Teremtő Isten éltető Igéjéről, Jézus Krisztus kinyilatkoztatásáról. Röghöz kötött sorsunknak azt az értelmét, miszerint jöttünk valamilyen okból a Földre, és „dolgunk” végeztével visszamegyünk eredeti helyünkre (Mennyország) felcseréljük azzal, hogy majd megkapjuk önnön létezési értelmünket, saját utunkat, mely nem kötődik semmiféle teremtőhöz. Sőt, elutasítva a Menny-Föld útvonalat, megteremtjük saját magunk világképét, ehhez eszközként a DATA-t használnánk mint teremtő erőt. Amíg Jézus kinyilatkoztatása mögött ott van a Szent Lélek, aki a lélek minden létező ismert és nem ismert formájában alkotásra, cselekvésre buzdítja az emberiséget (örömmunka, művészetek, stb...), ezt a Szent Lelket megtagadván, az Elektronikus Adatfeldolgozásba helyezzük életünket. Ezennel elfogadva a „feltételeket”, miszerint az adatáramoltató hatalmába helyezi a személyünket, csináljon velünk amit akar. Hiszünk az Adat Istenben. És itt állunk, mint a zombik, csodálván egymásban az adatot,...

A mesterséges intelligencia a nevében hordozza, hogy mesterséges, nem önálló. Teremtői, kezelői vannak. Ha félünk szembenézni vele olyan, mintha kételyeinket sepernénk a szőnyeg alá és csak mosolygunk idiótán kifelé: minden szép, nincs semmi baj. Ez már nem egy klíma berendezés, nem egy belső égésű motor, nem ABS fékrendszer. Mögötte nem jövőbenéző szerelmesek a programozók, akik a rák gyógyításán dolgoznak, hanem egy tudatos hatalom készül leszámolni Istennel. Ez a hatalom tudja, hogy mindennek alapja az IGE, ezt kell ADAT-ra cserélni. Ma még ezt le tudom írni, mert bennem az Istenhit nem egyike a spiritualitás ezer formájának, én hiszek Jézus valóságában: fizikálisan, nem anyatermészet, univerzum metaforájában. Aki számára Isten csupán egy a sok spirituális opcióból, nem érti az összefüggéseket, elfogadja az MI üdvösségtervét. A ma született gyermekek elesnek a hit kegyelemétől. A hagyományos kereszténység nem segít már. Csendestársa az MI megteremtőinek. Itt az idő, hogy látván vako...

Az ember nem hisz Jézusban, a korok vallási és filozófiai irányzatainak sikerült lejáratni. Az eszköztechnika fejlődése mentén legitimnek tartja a világot újrafogalmazni, úgy véli a szakállas Istenbácsi nem fér bele az új képletbe. Aki megismeri Jézust, az rájön, hogy nem szükséges semmit sem újrafogalmazni, legfeljebb kiszabadítani a vallások, filozófiák kötelékeiből. Nem kell újrafogalmazni semmit, de attól az ember meg akarja tenni. Az emberi tudásból és feltételezett spirituális meglátásaiból próbál összekovácsolni egy "ökumenikus" világnézetet, melyben testvériesen elfér mindenféle világnézet vallástól, filozófiától függetlenül. Az új világtudat emigyen fogalmaz: „A CTMU (Kognitív-elméleti Univerzum Modellje) úttörő perspektívát kínál a létezés természetéről, amely egyesíti a tudományt, a filozófiát és a teológiát egyetlen elméleti keretben. Hatásai széles körűek, kihívást jelentenek a hagyományos oksági, tudatossági és isteni fogalmak számára. Az összekapcsoltságot és a...

Bizonyára elképesztőek a piramisok méretei. Ha van Földön kívüli civilizációs értelmezése, az pont jól jönne, mert akkor Isten nevében épített hatalmas katedrálisoknak is kölcsönözhetünk értelmet. Isten is egy Alien. A modern korban is alulfizetett munkásokkal, modern rabszolgákkal építtetnek ilyen „istenes” építményeket. A modern fáraók alattvalói pénzmosó fővállalkozók, akik éhbérért gürcölő csóróknak osszák le a munkákat. Még az sem egyszerű, ilyen munkákhoz a bejárás politikai kifizetésnek számít. A munkásnak marad a dicsőség, hogy vésőjét valamely kőben csorbíthatta. Ismerjük azt a fickót, aki szerint az ilyen katedrális annyit ér, hogy három nap alatt lebontja azt. Nem a kövekről beszélt, hanem az építmények mítoszáról. Semmit sem érnek. És mivel semmit sem érnek, továbbra is Alien istennek építünk semmit sem érő piramisokat. De van álszerénységünk álprűdségünk, álhitünk. Van misztikumunk. A hit misztériuma! Ami viszont nagyon körülhatárolt, és egybeesnek a NASA jelentéseivel. Eg...

Korunk szelleme új útra lépett: megvilágosodott. Már nem azt mondja, hogy a Teremtő fogalma hülyeség, a „political correct” kurzus mentén már nem beszélhetünk ilyen ítélkezőn, megtanultuk a kegyes félrebeszélés etikettjét és azt mondjuk, hogy a szakállas bácsiban való hit, ki a mennyben lógatja lábait, gyermekkori trauma, belénk oltott program, melyet üdvös lenne mihamarabb feldolgozni, hogy tovább tudjunk lépni. Nemrég egy világi összejövetelen a felszólalkozók egyértelműen hitet vallottak a New Age programjáról, úgy festett, mint egy kiterjesztett kommunista párt gyűlés, azzal a különbséggel, hogy ott az emberek léte forgott kockán, ha nem tettek hűséget a párt felé, de itt a felszólalók 80%-a hithű spirituális vallásukról tettek bizonyságot. Azt, hogy ki miben hisz, azt hittem, hogy a liberális világban lerendeztük: mindenkinek a saját hite. Viszont a spirituális kurzus nem elégszik meg ennyivel, ahogy a magukat nevező „jézusista” szektások sem elégszenek meg azzal, hogy a belső szo...

Az ember azt vallja, hogy a Világ komplex folyamatok összessége. Igen, jól írtam: vallja. Mert tudni nem tudja. A fény útján világosodó ember valamennyire meg is érti, hogy a Világ egy komplex hely, és noha nem ismeri el a Teremtő személyét, valamiért mégis úgy képzeli, hogy a Mindenség az emberért Van. Az Evoluciós elméletekben komoly gondok merültek fel, de mégis mindenki ennek a mentén próbálja értelmezni az Életet. Korunk temploma: a NASA. Egyetlen intézmény, mely azt az állítást, miszerint meghóditottuk az Univerzumot, megfejtettük működését, meseszerű koreográfiákkal valóságként tükrözi felénk. Templom, mely állítólagos evidenciák alapján szinte a teljes emberiségben megerősítik a Hitet, hogy „odakinn” senki nem találkozott Istennel. Tudósok bár nem lombikban, de elméletben megfejtették Isten nemlétezésének titkát. Aki ebben kételkedik, az ostoba laposföldes. Azaz retard, akár mint az, aki még hisz Jézusban. Számomra elképesztő az emberi kreativitás és képzelőerő, és mégis, minde...

Kutya legyek, ha nem ötlött fel bennem is ez a gyanú, hogy az emberiségben valami már megtört és ez a törés iszonyatosan gyors tempóban szalad valamifelé. Nem tudtam megfogalmazni a folyamatot, de valami ilyesmire saccoltam, csak már eleget kiáltottam én is farkast a kóbor kutyákra. Ez a törés érthető, mert az emberiség genetikailag immunis lett a szóra, a gondolatra és az érzésre. Hibáztatjuk a globalizációt, a kapitalizmust, a kommunizmus traumát, stb...stb.. De valójában, ha a transitorium szálon kezdünk vizsgálódni, a generál zombizmusnak van magyarázattya. A haladó ember már ugrik a frekvencián, mint a fogyozó ugróköteles, és magasztosabb célok felé néz, semmint a homo analogicushoz vissza, inkább a homo digitalis felé kacsint. Így már érthető. És őszintén meg lennék békélve ezzel, ha így van. Nem sajnálom a crypto emberek digitáliáját, ahova én készülök, ott nem erről szól az „evolúció”. Ha tényleg szintet ugrik az emberi genom, az ígéret szerint már nem az elektroncsöves Imago D...

Ez az „Elég néktek az én kegyelmem” időszak lejárt. Nem elég. Sokáig nem értettem, hogy mi ez a kétségbeesett hajsza, aminek a gépszíja magával rántott minket? Én úgy nőttem fel, hogy készpénznek vettem Isten mindenhatóságát, Jézus váltságművét, és dicsőséges állapotának felfedését. Valamiért ehhez nem fért kétség bennem. Csak a tisztázás végett, nem azért, mert a szüleim úgymond „hamis programban” neveltek. Nem. Nálunk otthon nem volt vallásosság. Nem volt sem esti kisjézusozás, sem reggeli, hogy rá lehessen fogni, gyerekként egy borzalmas agymosáson mentem volna végig. Az úgynevezett keresztény ünnepek katarzisai nem a misztikumok jelentették, hanem a töltött káposzta, vagy egyéb finom tálalás. Hallottam én gyerekként már mindenféle gururól, vallásról, tudományról, el sem tudja képzelni a mai ember, internet nélkül, hogy juthattunk annyi információhoz. Amíg ma legfeljebb a címeket olvassuk el és ugrunk tovább, fogalmunk sem lévén a tartalom mivel szolgálna, akkoriban könyvekből olvas...

A mesterséges intelligenciát attól a perctől fogva kezdtük megteremteni, amikor felötlött bennünk a gondolat, hogy az Igét ne csak éljük, hanem értsük is, netán másoknak megmagyarázhassuk, mint tanítók, papok, mesterek. A tudás iránt érdeklődő embert értelmiséginek nevezünk. Az Ige szerinti lényt ösztönlénynek. Kitaláltuk, hogy az ember fejlődik. És ennek a fejlődésnek az útja a tudáson át vezet. Ezért az iskola egy univerzális katyvasz, ami segíti az embert a tudás megszerzési folyamatában. Az az ember, aki egész életét a tudás megszerzésére alapozza, öregségére rájön, hogy mindaz amit felhalmozott egyenlő a semmivel, a Világot Fenntartó Tudáshoz képest. Én ez a világot fenntartó tudást egyszerűen IGÉnek nevezem: Isten Igéje. Erre az Igére legyintettünk mi -mert nem tudtuk felfogni lényegét- és azt gondoltuk, hogy a tudásban a hatalom. A tudás hajszájában pedig szétszakadt az emberi elme, kivedlett a lélekből, csakhogy több kapacitása legyen. Ezért kapkodunk az információk közt, keres...

Ahogy megannyi ezer és ezer magát kereszténynek tituláló vallás megteheti, hogy sajátosan értelmezi par example Jézust, megteszem én is. Főleg, hogy engem érdekelnek is azok a mélységek. Jó tisztázni, hogy nem valamiféle szentség érdekében érdekel, vagy a szentséggel járó érdemek miatt, hanem egy belső sejtésből, hogy esetleg nem volt mégis igaza Jézusnak? Hogy mégiscsak Isten fia vala? De úgy rendesen? Nem csak a modern ember kulturális mémjeként? Elképzelem, amint egy fővárosi valamilyen elit alakulat elé áll egy ostorral a kezében és kiabálva csattogtatja, hogy: „Latrok barlangjává tettétek az Atyám házát!”? Odamegy és keményen beolvas a tőzsdéző trógereknek, akik nem csak használják a templom platznak a felületét bizniszelésre, hanem még úgy tüntetik fel magukat, mint Isten előkelőségei. Sok ezer éves keresztény intézetekkel a hátunk mögött, természetesnek vesszük, hogy Jézus kikergette a pénzváltókat a templom előcsarnokából. A fantáziánk viszont nem merészkedik tovább gondolni, h...

Mehetett volna Jézus bezselézett hajjal, szigorú, kegyetlen marketinges mimikával a főpapokhoz, s megrengetvén pár római oszlopot megfélemlítésképp, mondván: „Boruljatok le előttem, s mától én vagyok a ti atyaúristenetek!” De nem ment. Mibe került volna néki? Felment a hegyre, beszélt a szeretetről, mint lélek a léleknek. Osztotta a kenyeret s halat. A csóróknak. Nem politizált. Se jobbról, se balról. Nem jött szakrális dumákkal. Milyen szépen felvázolta a mennyek országának a lényegét: azt cselekedd a felebarátoddal, amit magadnak is kívánsz. Elgondolom, amint ott ülnénk és bámulnánk zavarunkban: S akkor ennyi az egész? Próbáljuk megérteni, hogy mi a kultúra? Mely az igaz kultúra? Ki mondja meg, hogy hol kezdődik és végződik a kultúra? Jöjjön egy felsőbb hatalom, egy színtiszta igaz magyar istenség, aki kiönti ránk mint megannyi bőségszaru tartalmát kultúra formájában, hogy akkor ime nép: ez a kultúra! És mi igyuk és együk az igaz kultúrát, ama akkreditált, bejegyzett, elfogadott, sze...

A Netflixes Mózes dokumentum filmet megnézvén, elkeseredtem. Történészek, vallásos professzorok véleményeztek, de most már a szokásos fontoskodást felváltotta a gúny. Mózes istene egy a sok közül, don't para, szép fabula a történet, bizonyára vannak tanulságos részei. Szinte minden magyarázkodásukat a gúnyos mosoly, hangnem kísérte, miközben a film meseszerűen vázolta fel a zsidók Egyiptomból való kimenekülésüket, mint egy a sok ezer mese közül. Istennek a hangja haragos, szigorú és visszhangos. Valahogy még nekem is az volt az érzésem, hogy maga a téma nem más, mint egy infantilis marhaság. Valóban, ez a dokumentum film az. Nincs hogy nem észrevenni az egyébként nemcsak gyerekcipőben járó, hanem inkább dilettáns tudományista törekvéseken az eröltetett vigyort, a szánalomra eröltetést, a lejáratás kísérletét. Éngem nem érint, de azt a generációt, amely ilyen filmek után sosem fog oda jutni, hogy megértse Mózest, attól örökre elzárkozhat Isten világa. Mondhatná a modern ember, nem b...

Képzeljük el, amint a Szent Lélek egy galamb eleganciájával száll le hozzánk. És mi mit csinálunk? Körülbástyázzuk magunkat elképesztőbbnél elképesztőbb fegyverekkel, legyenek azok kulturálisak, vallásosak, tudományosak. A galamb szarik egyet és elrepül. Mi meg csináljuk azt amire tanítottak: okoskodunk, mormolunk, nyújtózunk, ájulunk, hajszoljuk a tökéletességet, és azt hisszük eljön az idő, amikor megérintünk valamit. És az az idő sosem jön el. Soha senki nem érintett meg semmit. És nem is fog.

Jézus lett volna a kód a Paradicsomba vissza, Az ember politikusok hegyibeszédeit issza. Szerelmi vallomásokat nem tűr a múzsa, A költőnek nincs más csak a kurva. Ha szellemi magasságokba nyúlna, A kultúra nem viszi csúcsra. Túlsminkelt transzvesztita királynők, A boldogság prototipusai ők. A család meleg fészke üres, Sötét és hideg, mint az Űr es. Dílerek mutatják az utat: Visa, Ők tudják, hogy Jézus nem jön többet vissza. Ne keresd, az emberiségre nincs gyógymód, Tudásban, bölcsességben nincs kód. Szíveddel keresd ama Lelket, Melyet itt hagyott a Felkent.

-Annyiszor elmondtam nektek, hogy már unom. -Mit, Mester? -Hogy meg vagytok váltva bűneiktől. Ne aggódjatok semmiért. Hogy rajtatok múlik a boldogság. Ehelyett azzal gyötritek egymást, hogy ki a kevésbé bűnös köztetek, hogy ki a szentebb, büntetitek egymást, nehezetekre esik megitatni a szomjúhozót, feszt nyavalyogtok önmagatok miatt, nehogy másnak csak egy picit is adjatok magatokból. Az jár az eszetekben, nehogy többet adjatok, mint amit kaptok, hálátlanok vagytok ha valakitől kaptok. Az anyagi javakat számoljátok, sőt kamatot is elvártok, de hogy más lelkét adja értetek, semmit nem adtok neki. Tanulmányozzátok az atomot, a végtelent, de még így sem Istent akarjátok megérteni, hanem azt remélitek, hogy saját magatokban fedezitek fel a Teremtőt. Majd ha hoztok egy homemade fűszálat, szóljatok balgák! És sorolhatnám, de minek? Úgyis úgy értelmeztek mindent, ahogy csak nektek jó. És csodálkoztok, hogy életetek nyomorúság és szánalom? Hogy nincs benne tartalom, szeretet? Mire számíttok, ...

Amikor egy akármilyen kresztény püspök így nyilatkozik: "liberális trendre jellemző keresztényellenes úzus..." szeretném, ha ennél sokkal tisztábban tudnánk fogalmazni: Globálisan zajlik az Isten tagadás, a Teremtés tagadás, a Lélek tagadás. Az egyházak hókusz-pókuszaival messze nem ama keskeny úton gyimelcset hajtó olaj illetve fügefák. A keresztény egyházak a politika, a pénz, az ember nárcisztikus hatalmi igénye mentén szerveződnek, nem Jézus tanai mentén. A kereszténység valójában nem hisz a feltámadásban, nem hisz a dicsőséges állapotban, hanem egy kulturális isten megfogalmazásában hisz. A hivatalos kereszténység elismeri a NASA tevékenységét. Az emberiség olyan, mint egy Zorán koncert csápolói, az "Apám hitte" strófáira gyászol, aztán "az én hitem" strófáira meg csápol. Száz taps mint egy szó. Ez ama keresztény úzus, feleink... Amit a liberális világ művel, az egy tükör, amiben nézzük saját magunkat.