A Netflixes Mózes dokumentum filmet megnézvén, elkeseredtem.
Történészek, vallásos professzorok véleményeztek, de most már a szokásos fontoskodást felváltotta a gúny. Mózes istene egy a sok közül, don't para, szép fabula a történet, bizonyára vannak tanulságos részei. Szinte minden magyarázkodásukat a gúnyos mosoly, hangnem kísérte, miközben a film meseszerűen vázolta fel a zsidók Egyiptomból való kimenekülésüket, mint egy a sok ezer mese közül. Istennek a hangja haragos, szigorú és visszhangos.
Valahogy még nekem is az volt az érzésem, hogy maga a téma nem más, mint egy infantilis marhaság.
Valóban, ez a dokumentum film az.
Nincs hogy nem észrevenni az egyébként nemcsak gyerekcipőben járó, hanem inkább dilettáns tudományista törekvéseken az eröltetett vigyort, a szánalomra eröltetést, a lejáratás kísérletét.
Éngem nem érint, de azt a generációt, amely ilyen filmek után sosem fog oda jutni, hogy megértse Mózest, attól örökre elzárkozhat Isten világa.
Mondhatná a modern ember, nem baj, mert legalább nincs teletraktálva ősi hülyeségekkel.
De ez nincs így, mert ugyanakkor piacon vannak olyan elméletek, melyeket bezzeg legtöbben úgy fogadnak el, hogy leghalványabb fingjuk sincs azoknak forrásáról.