Mehetett volna Jézus bezselézett hajjal, szigorú, kegyetlen marketinges mimikával a főpapokhoz, s megrengetvén pár római oszlopot megfélemlítésképp, mondván: „Boruljatok le előttem, s mától én vagyok a ti atyaúristenetek!”
De nem ment. Mibe került volna néki?
Felment a hegyre, beszélt a szeretetről, mint lélek a léleknek. Osztotta a kenyeret s halat. A csóróknak.
Nem politizált. Se jobbról, se balról.
Nem jött szakrális dumákkal.
Milyen szépen felvázolta a mennyek országának a lényegét: azt cselekedd a felebarátoddal, amit magadnak is kívánsz.
Elgondolom, amint ott ülnénk és bámulnánk zavarunkban: S akkor ennyi az egész?
Próbáljuk megérteni, hogy mi a kultúra? Mely az igaz kultúra? Ki mondja meg, hogy hol kezdődik és végződik a kultúra? Jöjjön egy felsőbb hatalom, egy színtiszta igaz magyar istenség, aki kiönti ránk mint megannyi bőségszaru tartalmát kultúra formájában, hogy akkor ime nép: ez a kultúra! És mi igyuk és együk az igaz kultúrát, ama akkreditált, bejegyzett, elfogadott, szent kultúrát. A szeplőtelent!
Ha lenne ilyen, mint ahogy vannak erre kísérletek, rájönnénk, hogy bizony fanyar gyümölcsök és ecetes italok ömlenének ki a szarukból. És ömlenek. És vágjuk hozzá a bár intelligens, de fanyar képeket. Azon túl, hogy akkreditált, használhatatlan.
Mit mondana erre Jézus, ha megkérdeznénk: „Mester, mely az igaz kultúra?”
Szétnézne -szerintem- és azt mondaná: „Nézd a testvéred írt egy verset, a szomszédod elénekelt egy dalt, a párod faragott valamit... ez a kultúra...”
Összenéznénk és csodálkoznánk: „Csak ennyi?”
S Jézus csak mosolyogna..
De nem ment. Mibe került volna néki?
Felment a hegyre, beszélt a szeretetről, mint lélek a léleknek. Osztotta a kenyeret s halat. A csóróknak.
Nem politizált. Se jobbról, se balról.
Nem jött szakrális dumákkal.
Milyen szépen felvázolta a mennyek országának a lényegét: azt cselekedd a felebarátoddal, amit magadnak is kívánsz.
Elgondolom, amint ott ülnénk és bámulnánk zavarunkban: S akkor ennyi az egész?
Próbáljuk megérteni, hogy mi a kultúra? Mely az igaz kultúra? Ki mondja meg, hogy hol kezdődik és végződik a kultúra? Jöjjön egy felsőbb hatalom, egy színtiszta igaz magyar istenség, aki kiönti ránk mint megannyi bőségszaru tartalmát kultúra formájában, hogy akkor ime nép: ez a kultúra! És mi igyuk és együk az igaz kultúrát, ama akkreditált, bejegyzett, elfogadott, szent kultúrát. A szeplőtelent!
Ha lenne ilyen, mint ahogy vannak erre kísérletek, rájönnénk, hogy bizony fanyar gyümölcsök és ecetes italok ömlenének ki a szarukból. És ömlenek. És vágjuk hozzá a bár intelligens, de fanyar képeket. Azon túl, hogy akkreditált, használhatatlan.
Mit mondana erre Jézus, ha megkérdeznénk: „Mester, mely az igaz kultúra?”
Szétnézne -szerintem- és azt mondaná: „Nézd a testvéred írt egy verset, a szomszédod elénekelt egy dalt, a párod faragott valamit... ez a kultúra...”
Összenéznénk és csodálkoznánk: „Csak ennyi?”
S Jézus csak mosolyogna..