A növényeket elnézve, olyanok mint a szentek: nincs szükségük senkire, ők csak a vízre és napra koncentrálnak. A szentek nemigen teremnek gyümölcsöt, a növények sem tudatosan teremnek gyümölcsöt. A szentek maguk felé csatornáznák isten figyelmét, míg a növények kultúrája native transzcendens, szakrális. Az állatokkal nem tudom mi a szitu, de szerintem többek mint hús és vér. A kutya kiharapott valamit az isteni létből hogy úgy tud haragudni és ragaszkodni.
Az ember egyértelműen érzi, hogy valami van a tapinthatón és láthatón túl. A lélek nem hagyja nyugodni az embert.
A szentek megírják a szent iratokat, és lőn totál sötétség. Háborúk meg sűrű veszekedés. A lélek keresvén a nyugalmat, a szentiratok csak jobban összezavarják.
S akkor jött egy Jézus, aki ki tudja miket mondott még, a tanítványok, mint az újságírók szépen kimazsolázták azokat a szavait, amik a média felületeken konkordanciában vannak a szentek kivonataival. De mégis, kicsusszant egy dolog, mely felülír mindenféle spekulációt, mely örökzöld, bármely korszakban próbáljuk megérteni, csak egy olvasata van: Ne csak élj, hanem hagyjál élni is. Szeress úgy, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.
Ha van mágikus létformula, sikerrecept, akkor ez az.
Nem kell ehhez semmi más. Se Ószövetség, se Új, se Korán, se semmilyen más szent irodalom.
Jézusnak ez a formulája az idő és tér kapuja, amik megnyílnak és életünkbe teljesen más értelem költözik. Egy olyan éltető energia, ami által nap mint nap gyakorolva „izmosodunk”, szinte észrevehetetlenül. Nem társul hozzá törvény, a megdicsőülés folyamatunk természetes eredménye.
Nem is kell ezt elnevezzük, nem kell azt mondjuk, hogy ez Istentől van. Ez magától értetődik. A formula él attól függetlenül, hogy elhisszük Jézust vagy sem.
Ha a Nap felé fordulunk, meglátjuk a Nap dicsőségét. Ha lelkünkben kitartóan Istent keressük (a szentiratokon túl), ugyanúgy szeretve őt, amint ő szeret minket, megnyílik előttünk a lelki értelem és meglátjuk Őt. Megérezzük Őt.
Nyűglődéseim közepette sokszor sarokba voltam szorítva az életben (most is sokszor), és valamiért mindig megtapasztaltam az isteni jelenlétet. Éreztem a humort, a pacsit, leírhatatlan eleganciát, ahogy a dolgokat úgy istenigazából transzcendensen oldotta meg. Azt is éreztem, hogy nem a szorultságból akart megmenteni, mert valami fantasztikus terve volna velem, hanem csupán jelezte: itt vagyok, fix úgy, ahogy gondolod.
Hogy manapság mennyit vajúdik a világ, érdemes megfigyelni, hogy miért is? A vallások tagadják Istent, átálltak pszichológusnak: mantrákkal és bebeszélésekkel próbálnak orvosolni, de azok nem gyógyítanak, mert a rendelőn kívül semmi nem oldódik meg. A tudománynak egy olyan tekintélyt adunk, amit sosem érdemelt ki. Lám, bohócot csinálnak belőlünk a tudósok.
Társadalmi berendezkedésünk kifejezetten ősi jellegű: szemet szemért, fogat fogért. Ezt a törvényt mint az emberi szakralitás gyémántját öntötték a fejére nitolt koronájára: gyűlölj, hogy gyűlölhessenek.
Ebből soha a büdös életben nem lesz kapunyitás az Isten felé. Pedig olyan egyszerű lenne.