Különbözően látjuk Istent. És Jézust is mindenki másképp látja.
Például, az ötezer ember megetetése. Az aki csak lelki nyugalomra vágyik, azt mondja, wow, de klassz ez a Jézus, megvendégelt tiszta ingyen ötezer embert. Lelki alkat ez a Jézus, a testiség teljességgel hiányzik belőle. Én, a magam figyelő készülékeivel, rögtön azt akartam megérteni, hogyan lehetséges annyi kenyeret seperc alatt előszedni? Azon nem ájuldoztam, hogy milyen jó ez a Jézus, mert tudom, hogy Ő ilyen. A bonyodalmaktól mentes életre vágyó embert nem érdeklik a részlet kérdések, csak jöjjön az áldás minél több. Majd hozsannázik a kenyerekért, megannyi kenyér, ugyanannyi hozsanna. És ezzel le tudja a dolgokat. Isten nagy, Ő csak tudja mit, mikor és miért...De aztán ez a békeszerető ember néha összerogyik és „Éli, Éli, miért hagytál el engem?!” S akkor jön a múlt boncolása, a mit és hol rontottam el, vajon miért szűnt meg az áldáseső, bűnösnek találtatott az Isten, azért nincs szerencsém?
Én arról már rég leszoktam, hogy Istennel csereberéljek: Ő ad áldást, én adok dicséretet. Nincs ennél képmutatóbb állapot. Rájöttem, hogy én vagyok a fiú, Isten az Atya. Nekem a fiúság a dolgom, az Atyának az Istenség. Egy gyermeknek mi a dolga? Hogy gyerek legyen, boldog és gondtalan. Hogy csupa szeretetben éljen. Sok aggódó szülő azon a címen, hogy a gyereket fel kell készíteni erre a kegyetlen életre, arra buzdítja a gyerekét, hogy legyen gonosz, agresszív, harácsoló, nyalós, köpönyegforgató, és ezért mindenféle lelki és fizikai terrorral neveli. Egy normális szülő nem akar rosszat a gyerekének. Ha valaki azt hiszi, hogy tapasztalni csak saját bőrön és húsbavágóan lehetséges, az téved. Mert a nyitott szív és elme onnan is tapasztal, ahonnan más képtelen. Pontosan azért mert átérzi a helyzeteket.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Jézus tekintetét mindig ott érzem, ahova írom a pénzes lajstromot. Mikor bejön a pénz, akkor azt mondom magamban: na hogy is csináljuk? És amikor azt mondom, hogy is csináljuk, akkor úgy mondom, mint a fiú az atyának. Idővel kialakult egy kölcsönös bizalom köztem s az Istenség között. Mondhatnám, egy humorosabb kapcsolat. Olyan ez, mint amikor tükörbe nézel, ha vigyorogsz, vissza vigyorog a muki a tükörből, ha mérgesen nézel, ő is mérgesen néz vissza. Ezért nem tudtam sosem hozsannázni, vagy dicshimnuszokkal dicsőíteni Istent. Mert egy gyerek nem azzal foglalkozik, hogy szüleit feszt dicsőíti, hanem azzal, hogy az együttlét kellemes legyen, tele élettel, boldogsággal, játékkal, jóléttel. Csak egy betegagyú, belekeseredett szülő várja el, hogy gyermeke istenítse.
Isten előtt nincsenek ismeretlenek. Nem tudom, van e olyan dolog, amire azt mondhatnám, hogy na ebben cserben hagyott? Az igaz, nem pakolta ki egyszerre nekem mind az ötezer kenyeret, de minden napra adott éppen eleget.