Örökérvényű igazságokra vadászunk, gondolván, hogy létezik egy megaformula, mellyel véglegesen sínre tesszük életünket minden szinten. De sosem áll össze ez a megaformula. Maradunk mindig a suta probálkozásokkal, bármennyire próbálunk eredetiek lenni.
Viszont ebben az igyekezetben csak megmaradnak az úgynevezett klasszikusok, akiket aztán mantraszerűen szeretünk idézni. Igen, van ezekben az idézetekben egy azonosulás, hogy na ugye, hogy jól gondolom?
De minden marad az ősrégi. Csak a szellem evolvál, a lélek élete teljesen más világból merít, nem elég neki a szellem megaformula igénye. A lélek tud mindent, de ezt a szellem nem fogadja el. Ignorálja, mint öntelt férj a szorgos, dolgos, meg nem érdemelt feleséget.
A szellem most hisztérikusan jelzi, hogy beolvadunk a digitatúrába, de hát a szellem minden igyekezete pont a digitális diktatúra felé visz. Ellentmondásnak tűnik, de nézzük meg az eredményt. A sok gondolkodás kiemel minket a való világból, testünk, lelkünk életformáját megvetve olyan lehetetlen szellemi magasságokba akar emelni, amihez emberileg nincs szerzői jogunk.
A szellem eredménye, hogy tagadja Istent, Jézusra azt mondja, hogy a majomember erkölcsös evolúciója, kitalációja. Hogy az ember akkorát evolvált, hogy képes ájtatos kulturalitásában megteremteni Istent.
A mesterséges intelligenciát ugyan ki teremtette meg? A juhpásztor? A szorgos, szerető feleség? Vagy az odaadó férj? Egyértelmű, hogy nem. Csak valami nagyokos szellemember alkotta meg, és ehhez a szellemiségi minden porcikája adja áldását. Még ha úgy is tűnik, hogy ágál ellene, az inkább kedveskedő trollkodásnak nézhető. Miért mondom azt, hogy trollkodás? Azért, mert bár megjátssza a gazdálkodót, de imádata központja mégiscsak az elismert szellemiség, értelmiség, beleértve politikai pártok, pénzegyházak, stb.
Mert akarjuk vagy sem, belátjuk vagy sem, minden igyekezetünk ellenére előbb utóbb beolvadunk a digitáliába és pusztán bármikor módosítható adatokká válunk. Mint hullát a fog nélküli halak: miközben bomlunk, rendre elszopogatnak.
Viszont ebben az igyekezetben csak megmaradnak az úgynevezett klasszikusok, akiket aztán mantraszerűen szeretünk idézni. Igen, van ezekben az idézetekben egy azonosulás, hogy na ugye, hogy jól gondolom?
De minden marad az ősrégi. Csak a szellem evolvál, a lélek élete teljesen más világból merít, nem elég neki a szellem megaformula igénye. A lélek tud mindent, de ezt a szellem nem fogadja el. Ignorálja, mint öntelt férj a szorgos, dolgos, meg nem érdemelt feleséget.
A szellem most hisztérikusan jelzi, hogy beolvadunk a digitatúrába, de hát a szellem minden igyekezete pont a digitális diktatúra felé visz. Ellentmondásnak tűnik, de nézzük meg az eredményt. A sok gondolkodás kiemel minket a való világból, testünk, lelkünk életformáját megvetve olyan lehetetlen szellemi magasságokba akar emelni, amihez emberileg nincs szerzői jogunk.
A szellem eredménye, hogy tagadja Istent, Jézusra azt mondja, hogy a majomember erkölcsös evolúciója, kitalációja. Hogy az ember akkorát evolvált, hogy képes ájtatos kulturalitásában megteremteni Istent.
A mesterséges intelligenciát ugyan ki teremtette meg? A juhpásztor? A szorgos, szerető feleség? Vagy az odaadó férj? Egyértelmű, hogy nem. Csak valami nagyokos szellemember alkotta meg, és ehhez a szellemiségi minden porcikája adja áldását. Még ha úgy is tűnik, hogy ágál ellene, az inkább kedveskedő trollkodásnak nézhető. Miért mondom azt, hogy trollkodás? Azért, mert bár megjátssza a gazdálkodót, de imádata központja mégiscsak az elismert szellemiség, értelmiség, beleértve politikai pártok, pénzegyházak, stb.
Mert akarjuk vagy sem, belátjuk vagy sem, minden igyekezetünk ellenére előbb utóbb beolvadunk a digitáliába és pusztán bármikor módosítható adatokká válunk. Mint hullát a fog nélküli halak: miközben bomlunk, rendre elszopogatnak.