Az emberiség jódolgában úgy érzi, hogy új megváltásra szorul, ideje lenne egy új Messiásnak eljönni. A keresztények Jézus újboli eljövetelét is erre számolják.
A régi “programok” felégetésével indul az új várás, olyan ez, mint az alap akkord egy dalban. A következő akkord a “tudatosság” és a harmadik, az akkord képlet kört bezáró hangzása az “egoizmus”. A posztmodern kor új slágere.
A régi programok alatt az emberiség eddigi hitrendszerét értelmezik, a tudatosság köntösét felvenni, annyit jelent, mint levedleni az eddigi hitrendszert, hogy megvalósuljon az “ÉN” függetlenül mindenkitől és mindentől.
Az új program(ozók) szerint az Isten hivőség lényege is ez: “Meghal bennem az óember, és újjászületik bennem a Jézus. Leszek többé nem Én, hanem lesz bennem az Isten”. Ezt úgy magyarázzák, hogy fanatizmus egy befolyásos lélekben. Istenben (Teremtő) hinni, Jézusra tenni az életünket, egy olyan program, amely tulajdonképpen rabbá tesz, egy szekta tagjaként lemondunk az énünkről, azaz boldogtalanokká leszünk.
A New Age sem jön más szervezkedéssel, mint a szektaság, csupán annyi, hogy nem Isten lép be agyagedény mivoltunkba, hanem konkrét emberi szélhámos, kinek a szakmai neve: guru.
Levetközvén az Isten Lelkét, a New Age (új korszak) azt mondja, az ember megüresedik és némi gyakorlattal el tud érni egy olyan tudatos állapotba, melyben az Univerzum energiáit a maga hasznára tudja fordítani, nem kell ide Isten.
Szabad a pálya egy új fajta szektásodásra.
A képtelenné vált kereszténység ellensúlyaként jött létre az új korszak filozófiája. Amint a kereszténységnek sincs semmi köze Istenhez, úgy a New Agenek sincs semmi köze Buddhához vagy bárkihez. Mondhatni, ez a cseberből vederbe dolog életszerű és majdnem jogos.
Új Isten kéne, morális csomag nélkül?
Ezek az új irányzatok ugyanarra az emberi tévelygésre vetik a fényt, amely azt hiszi, hogy minden az emberért van, Isten arra van, hogy segítse az embert. Az Univerzum azért van, hogy legyen az embernek hol farmolni.