Ezek a csórók azt hitték, hogy az eljövendő egyik legnagyobb valláslídert fogták ki, és idő kérdése, hogy a Jeruzsálemi templom főpapja, főgondnoka legyen. Csak mikor keresztre feszítették Jézust, döbbentek le, hogy ezt az embert teljesen félreértették.
Akkor egyedül Júdás értette meg a lényeget, Csak neki volt akkora bűntudata, hogy felakasztotta magát. A többiek rettegve bujkáltak és megtagadták Jézust.
Egy ember nehezen akassza fel magát. Főleg egy Júdás fajta, akiben pezsgett a tőzsdézés vére, érezte az idők jelentőségét, hisz megkapta módját, hogy Jézust bevigye a jó világba, végre hatalomra juttatni. És hogy mégis öngyilkos lett, valami nagy igazság felfedezésére juthatott, ami mindennel ellent mondott, amit eddig megélt. Még azzal is el lehet játszani, hogy nem e nyírták ki? Valami fontos tudás birtokába jutott, így is úgy is.
Volt nekem egy barátom, aki mikor szükségben szenvedtem, konkrétan pénzzel segített. Évekig jártam hozzá ledolgozni Budapestre, de nem ez volt a legtöbb amit kaptam tőle, hanem a beszélgetések.
Ez az ember lebontotta bennem a templomot, hogy helyet adjon az újnak. És nem valami finom nyálas dumával, hanem amiket ő mondott nekem, lesokkolt. Mert én is lebegtem az univerzálisan értendő boldogságszeretetben, hogy az emberek Jézus fényében jók.
Mélyen jobbos érzülettel, véres zsidógyűlölettel, nyugatutálattal vázolta fel nekem a világképet, amiben élünk. Mikor látta, hogy mind Istenezek, lehordott, hogy miféle szent szarságban hiszek? Emlékszem, akkor forgott velem a világ. Így még soha senki nem végzett rajtam sokkterápiát.
Elmondta, hogy miért fontosak a történelmi egyházak, mert bennük van a nemzet reménye. Nem Istenben! Hanem magukban az építményekben és a bennük zajló szocializálásban, mely még szép, hogy a nemzetpolitika kötelékei. Ha ezek nem volnának, akkor a nemzetnek nem lenne alapja. Tehát a neoprotestáns vallások azok mind a nyugat gyarmatosító eszközei és a bankárok irodái. Hogy nem istenért járunk templomba, hanem a nemzetért.
Talán három alkalommal jártam nála, úgy évente egyszer és mindannyiszor nagyon kellemetlen volt nekem, de mindig végig hallgattam és utána hosszan elmélkedtem szavain, gondolatain.
Érdekes módon zajlott az elmúlt harminc évem, érintettem mindezek témáját szépen sorra. Konkrétan éltem neoprotestáns, református, katolikus közegben és mostanság kívülről érintem a spirituális mozgalmakat, de most már abban a fázisban vagyok, hogy éltem eleget, tapasztaltam eleget, nem kell több cirkusz az életembe.
És mondhatom, hogy az én Magyarországi barátom akkori sokkterápiája nyitotta fel szemeimet és általa erősödtem meg hitemben, mert olyan kemény kérdések elé állított, amikre nekem válaszokat kellett keresnem.
Lehet, hogy a barátom, ha követte volna blogomat, olvashatta volna átalakulásaimat, valószínű, hogy kiábrándult volna belőlem.
Én akkor is szeretettel gondolok rá, és szellemi atyámként tekintek rá, mert szüleim halála után ő volt nekem a szellemi atyám.
Rájöttem, hogy a történelmi egyházak valóban nemzetiek, nem isteniek. A neoprotestánsok tényleg a nyugat fiókjai. És rájöttem, hogy ezek fényében az én Istenképem is hamis volt. Mert próbáltam magam mint megannyi fűrészport bebrikettálni a felekezeti Istenképbe, megannyi lelki tusakodással és szenvedéssel, és nem találtam lelki nyugalomra, békére. De mekkora engesztelés volt nekem aztán az évtizedek alatt megtapasztalni, hogy hála Istennek, Isten nem a vallásokban leledzik. Sőt, semmi köze nincs hozzájuk.
Így állhatott Jézus a Jeruzsálemi templom falai előtt és mondhatta hitetlenkedő tanítványainak, hogy mindez hazugságra van épülve. De van olyan, ami nem az!. És ez a feltámadás! A dicsőséges test bizonyságtétele. Hogy a Világnak van Teremtője. Halhatatlan teremtője. És ennek a lényege, hogy egymásra figyelünk konkrétan. Nem békekonferenciákon, hanem kézzel fogható érintésben, odaadásban. Mikor adtunk neked? Kérdezték a skacok. Hát amikor adtál annak a csórónak, akkor. De hát az nem Te voltál. Hát nem én, éppen ez a lényeg.
Akkoriban, amikor barátomnál jártam, sokszor megfordult a fejemben, hogy de miért megyek folyton az ördög barlangjába? Apám szava jutott eszembe, hogy ne félj semmitől Pasi, minden a javunkra válik. Hát hogy a frászba válik javamra a barátom folytonos ledorongolása és a velem teljesen ellentétes világképének a rám erőltetése?
Hát úgy, hogy kiemelt lepkevilágomból , szellemi, lelki kényelmi zónámból, és élet-halál szintre emelte hites látásomat. És még mélyebbre kellett ásnom, hogy megbizonyosodjak a dolgok értelméről. Ha ezt a barátom nem vágta volna képembe, ki tudja, lehet ma valahol valamilyen kolostorban agonizálnék.
Egyértelmű, hogy a barátom nem arra a megvilágosodásra számított, amire jutottam. Azért csalódna bennem, mert nem lettem egy istentelen idegengyűlölő, nem lettem egy "Veled Uram de Nélküled" egyházi kupec, és megtaláltam azt a Teremtőt, akinek meghagytam diszkrecionális jogát arra nézve, hogy úgy létezzen, ahogy Van.