Elképzeltem Jézust, amint ma megjelenne, és ki más, mint én állnék vele szóba, mert feltűnne nekem lénye. Más lenne. Olyan mint egy kéregető, de se nem homeless, se nem hippy. Olyan, mint aki Földet tévesztett. De nem kérne alamizsnát, csak keresné a fedezéket, ahova leülhetne egy kicsit.
Elbeszélgetnék vele, és azt mondaná: hallod, mondok valamit, ha furcsállod, elmehetsz. Szóval, én vagyok az Isten fia Jézus, de ezennel úgy jöttem vissza, hogy nem tudok csodatételeket véghez vinni. Nem tudok betegeket gyógyítani, sem ötezer embert megvendégelni, sem szemeitek előtt feltámadni. Most azért jöttem, hogy ugyanazt átéljem, mint ti.
Azt mondanám ennek a Jézusforma embernek, hogy nézd, van itt közel egy burgeres, de mondok jobbat, rég ettem én is egy jó görög souvlakit, megvendégellek és ott elbeszélgetünk.
És elmennénk a plázába szuvlákit enni, jó egészségtelen szószokkal leöntve és zéró kóla kíséretében a shoping hangulat zajában elbeszélgetnénk: Jézus és én.
Elmondaná, hogy valamennyit ért az asztalossághoz, volt szerencséje hozzá ezelőtt kétezer évvel. Mondanám neki, na az jó, mert éppen házat építek és nincs segítségem. Ha abban segít, utána megtervezhetjük együtt a New Noe Arch-ot és közben meglátjuk mi alakul. Mert ha te is olyanná lettél végre mint mi, akkor tudhatod, hogy sorsunk a kezünkben van, de mégsem tudunk mást tenni, mint egyik napot a másikra megélni. Nincs shortcut, nincs backup. Csak fuckedup.
Ahogy ennénk, elnézném, hogy a szósz az ő ajkán is elkenődik és sűrűn le kell nyalja és ahogy elnézném, őt sem fogja elkerülni az elhízás az eljövendő húsz évben.
Ha végeznénk a szuvlákival, egy kicsit még társalognánk, én kérdeznék az Atyáról, de látnám Jézus szemein, hogy nem kíván róla beszélni, olyasmit mondana, hogy Attila, nem értenéd és csak lehülyéznél. Maradjunk annyiban, hogy jó volt ez a szuvláki. Meginnék egy kávét és nézném egy darabig az embereket.
És nézné még egy darabig az embereket, és egy adott pillanatban azt mondaná: csodálatos az ember! És ezt az istenek s az angyalok nem tudják és nem fogják sosem megtudni.
De azért megkérdezném Jézustól, hogy akkor mi a terved? Elmerengve mondaná, hogy semmi, csak leélni szánalmasságban az életét. Óh, felelném meghatódva, akkor az Atya téged a legjobb helyre és a legjobb emberhez küldött: hozzám. Kurzust írtam a szánalmas életmódról. Arra tettem egész életemet, hogy dolgozhassak. Óh de vagány, lelkesedne Jézus.
Esteledvén, elmennénk egy díszesen és színesen kivilágított magas katedrális mellett, és mondanám Jézusnak, esetleg megvizitáljuk? Mosolyogna és megjegyezné: értem a humorodat barátom, de nem, semmi közöm hozzá. Menjünk, inkább írok egy blogot.
Óh! Jövel Jézus, mondanám, végre megjött az eszed. Meglásd, nulla réjtinged lesz, és vígan élhetsz inkognitóban, mert a kutya sem fog számbavenni, bármilyen komolyan fogod állítani, hogy az Isten fia vagy.
Ejh, hogy szeretném ezt a Jézust... Én ezt a Jézust szeretem...
Elbeszélgetnék vele, és azt mondaná: hallod, mondok valamit, ha furcsállod, elmehetsz. Szóval, én vagyok az Isten fia Jézus, de ezennel úgy jöttem vissza, hogy nem tudok csodatételeket véghez vinni. Nem tudok betegeket gyógyítani, sem ötezer embert megvendégelni, sem szemeitek előtt feltámadni. Most azért jöttem, hogy ugyanazt átéljem, mint ti.
Azt mondanám ennek a Jézusforma embernek, hogy nézd, van itt közel egy burgeres, de mondok jobbat, rég ettem én is egy jó görög souvlakit, megvendégellek és ott elbeszélgetünk.
És elmennénk a plázába szuvlákit enni, jó egészségtelen szószokkal leöntve és zéró kóla kíséretében a shoping hangulat zajában elbeszélgetnénk: Jézus és én.
Elmondaná, hogy valamennyit ért az asztalossághoz, volt szerencséje hozzá ezelőtt kétezer évvel. Mondanám neki, na az jó, mert éppen házat építek és nincs segítségem. Ha abban segít, utána megtervezhetjük együtt a New Noe Arch-ot és közben meglátjuk mi alakul. Mert ha te is olyanná lettél végre mint mi, akkor tudhatod, hogy sorsunk a kezünkben van, de mégsem tudunk mást tenni, mint egyik napot a másikra megélni. Nincs shortcut, nincs backup. Csak fuckedup.
Ahogy ennénk, elnézném, hogy a szósz az ő ajkán is elkenődik és sűrűn le kell nyalja és ahogy elnézném, őt sem fogja elkerülni az elhízás az eljövendő húsz évben.
Ha végeznénk a szuvlákival, egy kicsit még társalognánk, én kérdeznék az Atyáról, de látnám Jézus szemein, hogy nem kíván róla beszélni, olyasmit mondana, hogy Attila, nem értenéd és csak lehülyéznél. Maradjunk annyiban, hogy jó volt ez a szuvláki. Meginnék egy kávét és nézném egy darabig az embereket.
És nézné még egy darabig az embereket, és egy adott pillanatban azt mondaná: csodálatos az ember! És ezt az istenek s az angyalok nem tudják és nem fogják sosem megtudni.
De azért megkérdezném Jézustól, hogy akkor mi a terved? Elmerengve mondaná, hogy semmi, csak leélni szánalmasságban az életét. Óh, felelném meghatódva, akkor az Atya téged a legjobb helyre és a legjobb emberhez küldött: hozzám. Kurzust írtam a szánalmas életmódról. Arra tettem egész életemet, hogy dolgozhassak. Óh de vagány, lelkesedne Jézus.
Esteledvén, elmennénk egy díszesen és színesen kivilágított magas katedrális mellett, és mondanám Jézusnak, esetleg megvizitáljuk? Mosolyogna és megjegyezné: értem a humorodat barátom, de nem, semmi közöm hozzá. Menjünk, inkább írok egy blogot.
Óh! Jövel Jézus, mondanám, végre megjött az eszed. Meglásd, nulla réjtinged lesz, és vígan élhetsz inkognitóban, mert a kutya sem fog számbavenni, bármilyen komolyan fogod állítani, hogy az Isten fia vagy.
Ejh, hogy szeretném ezt a Jézust... Én ezt a Jézust szeretem...