Közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
Keresztény szakramentumba fundált, geopolitikai identitású, non PC gondolkodók, az egyértelmű gúny kisugárzásával állítják, hogy az Isten nem valamiféle szakállas öregbácsi.
Ugyanezt állítja a traumahegyeket képtelen átmászó megvilágosodott is, spirituális szakkönyvekből megokosodva, hogy ha van is Isten, az nem hozzánk hasonló. Mármint az ember nem Isten hasonlatosságára van teremtve, hanem szépen sorjában lett azzá, ami, előbb volt csak moha, aztán, ebihal, majd a békán túl ez a tökéletlenség, ami, de még bármi lehet belőle.
És mily minőségi ugrás az erkölcs, amikor is az egyik ember a másikra tud nézni valamiféle mentális elgondolásból, azaz nemcsak tápláléklopási közeledéssel, még nem is misztikus párzási indíttatásból, hanem valami, az atomokon túli, érthetetlen okból, mely bár emberül manifesztál, de még valahol a béka segge alatt kuruttyol, az empátia teljes hiányában, jóllakottan.
Ez a szellemi felsőbbségi kasztféleség, mely kibeszéli a pityókát a földből, anélkül, hogy életében ásót fogott volna a kezébe, Azt az Istent, mely megannyiszor megnyilatkozott nekünk embereknek, atomokra bontja és kulturális mémnek állítja. Kulturális mémnek, melyet gyakorlatilag a gondolkodó ember korlátoltsága teremt meg. A lelket eltussoló, öntelt szellemi ember gyakorlatilag erőszakot művel a lelkes lényeken, amikor Isten szakállas mivoltát gúnyosan megkérdőjelezi.
Mert hogy van szakálla Istennek vagy nincs, szerintem diszkrecionális joga.
Ne tévesszenek meg azok, akik azt hiszik megérintettek valami esszenciát. Nem érintettek meg semmit, csak szépen fogalmaznak és rímekbe tudják szedni a semmit.
Ha az Ige nem lett volna testté, és nem jelent volna meg előttünk Isten dicsőségesen, a Szent Lélek kíséretében,. az emberállat élete okafogyott és reménytelen lenne.