Ostobább és értelmetlenebb dolgot nem tudok elképzelni, mint az arany fogalmát.
Ásnak mint az őrült a földben, vagy mossák mint a bolondok a homokot, irdatlan természeti szennyeződést okozva. Mennyi ürüléket termel a sok idétlen, az arany világához kötött ember...
Az arany a legfelsőbb értékmutató az emberi tudatban és valóságban. Egy kitalált érték, aminek semmi köze nincs a homo sapiens életfeltételeihez.
Valamikor az Ige bennünk élt, az emberi faj nem alulról emelkedett fel, a gilisztából emberré via majom, hanem egy dicsőséges állapotból züllik, alakul lassan űrszemétté.
Ha az úgynevezett ösztönünk Ige volt és nemcsak egy ostoba rácsodálkozás a Napra, elég volt az emberi éneklést szavakba önteni, majd Bábel után törzsekre bontani a beszédet.
Az Ige „kód” szerepét tudatunkban módosítottuk. Unalmas volt az életünk egymás társaságában.
Elkezdtük megfogalmazni és leírni ezt a kódot. Aztán átértelmeztük. Átírtuk. Kedvünkre. Azt hittük, hogy ez így működik. Belenyúlunk, átírjuk, oszt kész, a Világ forogjon csak utánunk.
Azt hittük a tudás majd segít. Elkezdtük boncolni a végtelent. Minden araszért generációk mentek a gajra. És ott tartunk, ahol tartunk.
A mesterséges intelligencia csupán szummázza több ezer éves kutatásaink szánalmas eredményeit, és azt összezsugorítva belénk kódolja, mint egy pirulát. Mert így akarjuk, nem azért, mert ő gonosz. Ami gonoszt generál az MI átírt tudatunkban, az az emberi egyetemes gonoszság információja, ami az Ige nélküli kódban szerepel.
Korunk aranyláza nem véletlenül az MI.
Jézus szerint a mindenkori érték, még a Mennyek országában is az, hogy egymásért élünk.
Mi keresztények, hányan hiszünk még ebben?
“Az én életem az enyém és nem másé, nincs szándékom disznót hizlalni…”- mondja a társas életből szökött mátrixlény.
Istent nem lehet átverni szakralitásba burkolt kulturális gyakorlattal, Duracellbe váltva, törökülésben töltődve a Napra nézve, mint valami napelemek.
“Ha az bölcsességért kiáltandasz, és az értelemnek megnyeréséért az te szódad fel emelended, ha keresended azt mint az aranyát és mint az elröjtett kéntseket vizsgálandod őket, akkoron megérted az Wrnak félelmét és az Iftennec esméretére iútsz.”
(Károli Biblia, Példabeszédek 2:3-5)