Templomos elöljáró:
„Mester, mi itt egész este diskuráltunk. A környék kakasait összefogtuk, elvacsoráltuk, hogy hajnalban ne mind kukorékoljanak itt nekünk, és amíg itt elborozgattunk csendben, felmerültek szakmai dilemmáink Veled kapcsolatban.
Amint látod, mi úgy építünk utat, hogy jönnek a mérnökök, akik bár életükben egy járdaszegélyt le nem tettek a saját kezükkel, mégis ők mondják meg, hogy kell letenni. Jönnek a háztervező mérnökök, és habár életükben egy fia szeget nem vertek be, ők mondják meg, hogy építkezzünk. Ha ebben kételkedik a kisember, a törvények szétoszlatják ama kételyt. Más gondolkodók gondoskodnak arról, hogy így legyen. Ha például egy genetikus megváltoztatja a fű színét, nem kell ahhoz kertésznek lennie, elég egy csipesszel és fertőtlenített kesztyűvel fogdosnia a fűszálat.
A mi világunk így működik, Mester!
S akkor jössz Te, mennyi is vagy Mester, harminc körül? Gondolom, nem tartottál árnyékot eddig apád mellett, mert az is csak egy csóró ács, aki egész nap gerendákat cipel, gondolom te is megfogtad a gerenda végét, vagy a fűrészt például. Biztos te is használtad az ács meszeriában használatos szerszámokat és talán volt időd megtanulni csapolni is. Különféle illesztéseket fúrni-faragni.
Mester! Bár jöttél és hencegtél, hogy a templomunkat három nap alatt lebontod, az lett a vége, hogy keresztre feszítettek, a templomunknak kutya baja sincs.
Mi akar ez lenni Mester? Idejössz nekünk a Világ Uraként, a Mindenség Alkotójaként mint egy ács?
Látod, közülünk az aki írástudó, írásmagyarázó, vagy éppen előkelő pap, az örökli státusát, szinte lehetetlen elképzelni, hogy egy paraszt, vagy halász, vagy egy ács például, a kapa mellől, az evező lapát mellől, vagy éppen a gyalupad mellől felemelkedik és befurakodik közénk.
Mester! Mit akarsz itt nekünk most azzal promoválni, hogy szinte kiprovokáltad a keresztre feszítésedet, nagy drámaian meghaltál, aztán most halottaidból feltámadván flangálsz itt előttünk, megjegyzem, bár fura külsővel, mintha hosszú út porát lemostad volna magadról, fáradalmaidat kipihented volna, és csillogásoddal különleges ápoltságra utalva? Nem tudtál volna eleve a Feltámadt státusoddal megjelenni itt nekünk? Minek ez a dráma? Ácsmester fiaként? Keresztre feszítés általi halállal meghalni, még azt a gerendát is te cipelted a hegyre, hogy taknyod-nyálad a véreddel keveredett?
Mester! Szakmai disszonanciákat vélünk itt felfedezni. A munka továbbra is a traktoroké és a négereké lesz. Majd robotizáljuk őket, hogy ne legyenek folyton szomorúak. A mi részünk a tervezés, a labormunka. Kirepülünk az űrbe, új Földeket keresünk, ha nem találunk, alakítunk. Nyolclábú bárányokat lombikolunk, ez nekünk nem probléma. Ügyelünk arra, hogy ács ne tudjon felemelkedni, legfeljebb olyan sült parasztokat engedünk magunkhoz, akik nem értenek semmihez, de jó besúgók lesznek, vagy rendszerhívek.
Mester! Azt akarod itt nekünk mondani, hogy a Világ alapkövének letételét, mint a járdaszegélyt letevő bunkó munkás, te is a két átszúrt kezeddel tetted le? A fű színét, vagy az illatát, úgy keverted ki, hogy Te voltál az a Kertész, aki ásott is, meg öntözött is? A szenvedést és a dicsőséget is úgy alkottad meg, hogy magad is átélted?
Májsztró! Azt akarod mondani, hogy nem csak dizájner vagy, hanem előbb kétkezi niggermunkás?
Azt akarod mondani, hogy aki nem tapasztal, nem lehet dizájner?”
Mester: „Te mondád. Helyesen látod.”