Gyermekként inkább a „Mennyből az angyalt”-t énekeltük karácsonykor. Főleg azért, hogy hozzon is valamit az az angyal a karácsonyfa alá.
Meglepett, hogy ez a kedves dal nincs a nemzetközi repertoárban. Több magyar feldolgozást meghallgattam és érdekes módon, nem igazán nyúltak ehhez a dalhoz. Annyira magyar, hogy nem igazán illeszkedik más népek zenei műfajához.
Nem a „fehér kari”-ról, nem a „Santa”-ról, nem egy fajta boldogságos szeretet ünnepről énekel, hanem magáról a karácsony értelméről: Krisztus megszületéséről.
Ma már mindenki úgy veszi, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Már nem is igen hallom azt, hogy Jézus szülinapja. Maholnap Jézus egy nagypocakú szimbólum lesz a kandallón, szobrocska formában mint azok a torzszülöttforma Buddha szobrok, akiről senki nem tudja ki s mi, de biztos valami szent féle volt. De lehet, hogy eljön az idő (és az már közel van), amikor az emberek szégyellik a Jézust emlegetni, és inkább eljópofizzák a karácsonyt Rudolf idióta plüss pofájával.
A román is azt mondja, hogy jön a „Mos craciun” (móskrecsuny: karácsonybá, Mikulásforma öreg), neki se az angyal hozza az ajándékot, hanem az öreg, infantilis szakállas bácsi. Hogy sikerült mégis összehozni ezt a moskrecsunyt a májkáprecsiszával (Szűz Mária) és a dunnyezóval (Isten), nem egészen értem. Fogjuk rá, hogy kreatív kulturális elgondolásból alakult ez így.
Egyedi a „Mennyből az angyal” dalunk. Megszeppenve hallgatom.
Különösen ma mennyire lesújtóan és egyenesen megy neki a nyugati „keresztény” kultúrának: „Mennyből az angyal...” Tehát nem moskrecsuny, se szántáklóz, meg ilyenek...