Ugrás a fő tartalomra

Krisztmeszi lelkület

Ez a Jézusos dolog olyan mint a Mikulás dolog. Van is meg nincs is. Ha nincs, az emberiség azért nagyot alkotott Jézussal. De bármennyi Jézus legyen az ember életében, csak egy túlélő patkány marad. Mert sikoltozik ha disznóölést lát, de eszi jó mohón a kolbászt. S legfeljebb a kisebbségben élő primitívebb élőlényeket sajnálja.

Alapjában véve az ember úgymond ura a Földnek, azaz fogyasztója. Ehhez Jézus istensége éppen jól jön, aki aláírja ezt, hogy az ember mindenek felett van, legfeljebb van egy felsőbb ítélőszék, az Atya, de hatalmas kegyelmét elnyerni is van megoldás: ima, bűnbánat, alkalmi könyörületesség. Jézusban pedig örök immunitás.

Ha az Úr velem, kicsoda ellenem?

Ez a kanonizált krisztmeszi lelkület narratívája.

Azt mondják újból és újból, hogy a karácsony lényege nem a sütés főzés, a drága ajándékozás, hanem más. Há vajon mi az a más? Fehér falak közt dünnyögött ima?

Hogy szeretet. S ilyenek. S hát a szeretetet hogy a piculába fejezzük ki, ha nem otthoni sütés főzéssel, drága ajándékozásokkal? S mi van, ha mindenhol szól a white krisztmesz? Igaz, a pogány, kegyetlen kapitalista világ vívmánya a krisztmeszes hangulat, mert egyébként minden brutálisan szürke és csendes lenne. Ezek a plakát mélyhívők képesek lennének csendfogadalamat bevezetni. Mert ők tudják mi a lényege a karácsonynak. Lószart.

Ünnepekkor nem kívánok senkinek semmiféle jót. Inkább azt kívánom, hogy a pihenés alkalmával mindenkit egyen a penész, hogy mitől szar ez a világ, és törje magát, hogy mitől lehetne más, jobb. És ha van dugipénze menjen s vegyen drága ajándékokat szeretteinek.

De nem zoknit, bugyit s narancsot, hanem valami őrültséget, amire a másik csak rejtett álmaiban remél...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Attila evangélioma

Jött vala a karácsony estéje, az emberek otthonaikban az Úr jövetelét énekelvén, imádkozván, egy veszedelmes vírus rájuk telepede. Másnap összegyülekezének és mindenüket összeadák a közbe. Ment vala egy Attila nevezetű asztalosféle is, ki csarnokát a közbe adá vala. Lőn öröm és ünnep mindenki szívében. Másnap elmenének egy páran amaz Attila asztalosféle csarnokába, páran, kikben az asztalosság lelke motoszkált, korbácsoltatván az asztalosság angyala által, kik kínoztatva valának az asztalosság és szegénység lelke által, és valának szegények és nincstelenek. Amaz Attila kinyitá nekik egy ajtót és azt mondá: Íme ti elfáradtak, itt van a csarnokom többi, üres része, jertek és lakjatok nálam, csináljatok magatoknak zugot, ahol élhettek majd. És jövének az építő mesterek és csinálának zugot az asztalos lelkűeknek, közben az asztalosok csinálták vala az ajtókat, ablakokat, feleségeik meg élelmet főztek és a gyermekeket okították amaz Úr tanításaira. Attila mester megmutatta, hogy kell csinál...

A természetfölötti változás

A zűrös mindennapjainkban ott tündököl az igazi Változás, amelyet Jézus ígér nekünk: a fizikális Mennyország, ahol Isten nem egy transzcendens fogalom, hanem Valóság. Azt mondja a keleti bölcsesség, hogy ha ebben az életben boldogtalan vagy, ne búsulj, majd egy másikban boldogabb leszel, de addig is: "Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz." Éppen a gyümölcsfáimat simogattam, és a madarak vitatkozó csiripelését hallgattam, a határon látom, amint hat vagy hét kutya eszeveszetten kerget egy alacsonyan repülő fácánt. Még az a kis kutya is kullogott a falka után, amelyiknek semmi esélye sem volt elkapni azt a fácán madarat. Ki tudja milyen reinkarnált bölcsesség vezérelte a futamját?  Ebben a Zen állapotban elgondoltam, hogy vajon az a menekülő fácán, milyen fengsuj görbéket követ? Most ebben a pillanatban hogy éli meg a változás transzcendenciáját? Ahogy elnéztem a levadult kutyafalkát, nem igazán véltem bennük felfedezni holmi békességre hajlandóságot. Rögtön elg...

Kelj fel és járj!

Milyen szerencse, hogy a napok nem egyformák! Egy adott percben úgy éreztem magam, mint az a meztelenre vetkőztetett öregember, akinek a múltja tele van sikerekkel, megnyert harcokkal, talán híres orvos vagy művész, most viszont ott áll megalázva, nevetségesen összegörnyedve a hidegtől, egyértelműen halálra ítélve a gázkamra ajtaja előtt. Nincsenek nagy megnyert harcaim, hacsak a remény harcmezein szerzett sebek nem jelentenek valamit, mégis ez az elmúlás előtti érzés bizsereg végig rajtam. Hogy egy adott percen ennyit ér az egész. Egy banálisnak tűnő, nevetséges vacogás a halál előtt, mintha valaki azt mondaná, na öreg, most a halál kapuja előtt mit okoskodsz? Pedig nem is vacogok a halál előtt, nem is okoskodom. Bejön egyszer, tudom. Lehet ennek egy magyarázata. Mert így átgondolva az én gázkamrám ajtaján ez áll, hogy: „kamat”. Dolgozunk, gürcölünk, amennyit megadunk az vissza is gyűl, mert a kamatnak más elképzelései vannak az elért sikerekről és a megverekedett harcokról. Olyannak ...