Kicsit haragszom erre az európai Jézusra. Úgy összezavarta a világomat. Kezdem érteni a szerzeteseket, akik elvonulnak, mert valóban, a krisztusi szemlélet szerint lehetetlen a hétköznapokban élni. Nemhogy lelki magaslatait holmi parazita jelek zavarnák, hanem húsbavágóan belegázol a krisztus előtti ember az új ember mindenébe: testébe, szellemébe, lelkébe.
Mily felemelő lehet egész nap a zsoltárokból szopogatni a mennyei tejet, vastag falú kolostorok árnyékában a szentek életét tanulmányozni. Kint a nagyvilágban csak mindenféle harcot dúl a zsugori, a telhetetlen, a kapzsi, az esztelen, a bolond. És a sok marha naiv azt hiszi, mindezek felett majd a felkent (igaz: egyszer, valamikor, netán) igazságot fog osztani és majd minden jó lesz.
Az európai keresztény kultúra szerint Jézus volt az, aki megteremtette az emberben a lelkiismeretet, tanítása óta az ember nemcsak ösztönlény, hanem lelkes is. Az új ember többnyire lélekből él. Olvastam valahol, hogy a legszebb művészeti alkotásokat a lélek hozta létre, a legszebb dalokat is a kereszténység komponálta.
Valamikor azt hittem, hogy élet mesterem Jézus. Sokáig Ő volt valóban. Amíg Ő élt bennem, egy fajta szerzetességi aurában éltem. Védett a parazita áramlatoktól, mint egy földelt burok. Mondtam magamban sokáig, rendben, lehetnek a papok álnokok, de Jézus nem az. Lehetnek a magukat kereszténynek hívők képmutatók, de Jézus él! Hogy majd vissza tükröződik Jézus a kis emberben, az elnyomottban, az egyszerű emberben.
Közben kialakult az úgynevezett keresztény kultúrájú Európa, melyben Jézus neve mint márkanév szerepel, viszont a jézusi lelkületnek se híre, se nyoma. Ez olyan, mint amikor egy gyermek magára vesz egy lepedőt, egy fakardot, és elkiáltja magát, hogy ő szupermen. Abban az első eufórikus pillanatban megdicsőülve érzi magát, majdhogy elhiszi magáról, hogy még lehet belőle szupermen ugye, csak hozzáállás kérdése. De hát valójában csak egy fantáziában gazdag gyerek még. Mert majd ez a fantázia is ki fog halni belőle és legjobb esetben lesz egy szuper funkciónárius valamilyen állami intézményben, ha lekaszabolja majd azokat, akik útjában állnak. Ilyen lelkes karddal.
Aztán látom, hogy tetszik Jézusnak ez az újfajta kereszténység. Semmi jel nem mutat arra, hogy nem tetszene neki. Tetszik Istennek ez. Minden azt sugallja, hogy “látá milyen jó amit teremtett, és Lelke lebeg vala a teremtménye felett”.
Ember legyen a talpán az a lélek, aki ebben a nagy bizonyosságban meg nem inog.
Mily felemelő lehet egész nap a zsoltárokból szopogatni a mennyei tejet, vastag falú kolostorok árnyékában a szentek életét tanulmányozni. Kint a nagyvilágban csak mindenféle harcot dúl a zsugori, a telhetetlen, a kapzsi, az esztelen, a bolond. És a sok marha naiv azt hiszi, mindezek felett majd a felkent (igaz: egyszer, valamikor, netán) igazságot fog osztani és majd minden jó lesz.
Az európai keresztény kultúra szerint Jézus volt az, aki megteremtette az emberben a lelkiismeretet, tanítása óta az ember nemcsak ösztönlény, hanem lelkes is. Az új ember többnyire lélekből él. Olvastam valahol, hogy a legszebb művészeti alkotásokat a lélek hozta létre, a legszebb dalokat is a kereszténység komponálta.
Valamikor azt hittem, hogy élet mesterem Jézus. Sokáig Ő volt valóban. Amíg Ő élt bennem, egy fajta szerzetességi aurában éltem. Védett a parazita áramlatoktól, mint egy földelt burok. Mondtam magamban sokáig, rendben, lehetnek a papok álnokok, de Jézus nem az. Lehetnek a magukat kereszténynek hívők képmutatók, de Jézus él! Hogy majd vissza tükröződik Jézus a kis emberben, az elnyomottban, az egyszerű emberben.
Közben kialakult az úgynevezett keresztény kultúrájú Európa, melyben Jézus neve mint márkanév szerepel, viszont a jézusi lelkületnek se híre, se nyoma. Ez olyan, mint amikor egy gyermek magára vesz egy lepedőt, egy fakardot, és elkiáltja magát, hogy ő szupermen. Abban az első eufórikus pillanatban megdicsőülve érzi magát, majdhogy elhiszi magáról, hogy még lehet belőle szupermen ugye, csak hozzáállás kérdése. De hát valójában csak egy fantáziában gazdag gyerek még. Mert majd ez a fantázia is ki fog halni belőle és legjobb esetben lesz egy szuper funkciónárius valamilyen állami intézményben, ha lekaszabolja majd azokat, akik útjában állnak. Ilyen lelkes karddal.
Aztán látom, hogy tetszik Jézusnak ez az újfajta kereszténység. Semmi jel nem mutat arra, hogy nem tetszene neki. Tetszik Istennek ez. Minden azt sugallja, hogy “látá milyen jó amit teremtett, és Lelke lebeg vala a teremtménye felett”.
Ember legyen a talpán az a lélek, aki ebben a nagy bizonyosságban meg nem inog.