Az éhes tömegnek nem filozofált, hogy ha éhes, imádkozzon egyet, hanem szétosztotta a kenyeret s halat.
Az elveszett bárányka példázatában nem azt mondja, hogy az engedetlen, bunkó bárány elbóklászik s a fene essen belé, mert a jó pásztornak most megint meg kell azt keresni, hogy azért az egyért most a többségnek meg kell állni, amíg azt kiráncigálják valahonnan, hanem azt mondja, hogy a jó pásztornak kutya kötelessége az elveszett bárányt előkeríteni, akkor is, ha addig a nyáj egy helyben toporog. Még egy kutya sem megy tovább, amíg a pásztor fel nem figyel ugatásaira, hogy biza egy bárányka lemaradt.
Az emberi fajnak különösképpen kéne erre rezonálnia. Mert immár nemcsak ösztönösen cselekszik, hanem az eszét is használhatja, tehát tudatosan is tudna vigyázni az elveszett báránykáira.
Tán a filozófus kacifántos és akadémikus nyelvezete tükröződik vissza, amikor az emberi faj bemegy a templomba és ájtatosan hallgatja a jó pásztor történetét, talán könnyet is hullajt, kijövén pedig onnan, azt mondja na jó, akkor lépjünk a realitásba. És mi van a realitásban? Azt mondja ez a templomista, hogy harc van. Verseny. Hogy ki az erősebb? Hogy ki ér oda hamarabb? Nem az a cél, hogy hány bárány maradt le és azt hogyan hozzuk vissza keblünkhöz, hanem az a cél, minél több bárány maradjon le, mert ha együtt érünk célhoz, akkor mitől vagyok én jobb?
Ha valaki a legerősebb, a leggyorsabb, a legeszesebb, azt mondjuk rá: jó vagy!
A templom az a hely, ahol jézusozunk, az élet az a hely, ahol gyurakodunk. És persze az erdőbe pisilünk.
Azt mondja a gyakorlat, hogy amíg vannak a nyájban életerős és törekedésre képes egyedek, addig a lemaradók ne nyafogjanak, hogy nem képesek, hisz a faj egyedi példányai bemutatják, hogy igenis lehet törekedni, sőt kell törekedni és aki lemarad, az haljon meg, vetessenek ki a nyájból, mert egy erős nyáj nem tart nyápicokat érvényesülése kárára.
Elképzelem, hogy milyen értetlenül állhattak előtte, míg Jézus nyugodtan elmondta: nem e elmegy a jó pásztor azért az egy bárányért vissza a szakadékba, hogy megmentse?
Arról nem referálnak a bibliát írók, hogy sűrűn vitatkozának vele a tömegek, hát nem, mert szerintem kuksoltak mint a mai ember a templompadban, mondván elméjükben: beszélj bolond beszélj, aztán osszad ki szépen a halakat s kenyereket.
Ezért a sok boldogtalan magunkfajta ebben a világban, mert ahelyett, hogy elfogadnánk bóklászó bárányka mivoltunkat, kullogunk csámpásan és nevetségesen a versenypályán az erősek után, bíztatva idióta magunkat, hogy „képes vagyok rá...képes vagyok rá...”
Pedig ha csak egy pár percre beleélnénk magunkat egy júhnyáj pásztoraként, éreznénk a legelés nyugalmát, a természet simogatását, a csendet, a teremtés hangjait. A békét, az életet, a kiteljesedést.
És jaj annak a farkasnak aki oda merészelne tévedni, netán egy báránykára szemet merne vetni, mert szőnyeget nyúz annak a bőréből a jó pásztor.