Mondhatnánk: Isten nem támaszthat morális igényt egy olyan Világban, ahol egymás felfalása az egzisztencia.
Ennek ellenére, nekünk vannak erkölcsi irányelveink.
Ha mi emberek próbálunk morálisan élni, Isten miért nézi el a gonoszt?
Ez a legnagyobb kérdés, ahol a keresztény is lesüti tekintetét és nem igazán tud választ adni rá.
Néha olybá tűnik, mintha Isten világa a Természethez hasonlóan, néha vad megoldásai vannak: a gyom borzalmasan el tud uralkodni és úgy látszik semmi sem áll útjába, ugyanúgy él és virul, mint a hasznos, jó növény. Ugyanabban a Paradicsomban él, gonosz és jó.
Miért hagyja Isten?
Csak arról tudok írni, amit én éltem meg Istennel kapcsolatban, éspedig a lelkem kertje bennem akkor szokott elburjánzani, amikor hagyom azt, nem gyomtalanítok, nem művelem. Nem tudok életemből egyetlen olyan mozzanatot sem felróni Istennek, ami nem az én hibámból, tudatlanságomból eredt.
Megvolt mindennek az értelme, ha dolgoztam a lelkem kertjében, sosem maradt el az áldás.
A betegség, a halál, mint az élet kellemes oldala, a Természettel jár. Ez ellen sokat tenni nincs mit. Hogy kinek mi adatott az életben, úgy könyveltem el, hogy nem igaz elosztás kérdése, hanem a magunkkal hozott csomag, és valamiért úgy érzem, hogy ezt a csomagot mi pakoltuk össze, mert céllal, önként vállalt missziót jöttünk teljesíteni.
Jézus élhetett volna nyolcszáz évet mint egy bölcs tanító, mehetett volna úgy a halálba, hogy imádságosan mumifikálja magát, mint valami beavatott szent. De akkor hagyta el ezt a világot, amikor még pattant az egészségtől. Különösen erőszakos halálával tükrözte a Természet törvényét: olyan világban élünk, ahol az egymás felzabálása az egzisztencia.
Feltámadásával igazolta tanításainak az igazát, és bizonyította, hogy a “mennyből” jövünk és a “Mennybe” megyünk vissza.
Jézus azt mondta, hogy az Atya küldte, de ugyanakkor Ő és az Atya egyek, azaz nem kényszerből, hanem saját maga vállalta ezt a rövid életformát.
Olyanok legyetek, mint Én, mondta Jézus. Az enyéim hallják a hangomat. Azok, akik nem az enyéim, nem hallják a hangomat.
Én úgy érzem és hiszem, hogy hallom az Ő szavát, és mindannak ellenére, hogy elhanyagolom a lelkem kertjét és többet csetlek botlok, mint kéne, az Atya világából jöttem és Hozzá fogok visszamenni.
Ez a hitem.
Ennek ellenére, nekünk vannak erkölcsi irányelveink.
Ha mi emberek próbálunk morálisan élni, Isten miért nézi el a gonoszt?
Ez a legnagyobb kérdés, ahol a keresztény is lesüti tekintetét és nem igazán tud választ adni rá.
Néha olybá tűnik, mintha Isten világa a Természethez hasonlóan, néha vad megoldásai vannak: a gyom borzalmasan el tud uralkodni és úgy látszik semmi sem áll útjába, ugyanúgy él és virul, mint a hasznos, jó növény. Ugyanabban a Paradicsomban él, gonosz és jó.
Miért hagyja Isten?
Csak arról tudok írni, amit én éltem meg Istennel kapcsolatban, éspedig a lelkem kertje bennem akkor szokott elburjánzani, amikor hagyom azt, nem gyomtalanítok, nem művelem. Nem tudok életemből egyetlen olyan mozzanatot sem felróni Istennek, ami nem az én hibámból, tudatlanságomból eredt.
Megvolt mindennek az értelme, ha dolgoztam a lelkem kertjében, sosem maradt el az áldás.
A betegség, a halál, mint az élet kellemes oldala, a Természettel jár. Ez ellen sokat tenni nincs mit. Hogy kinek mi adatott az életben, úgy könyveltem el, hogy nem igaz elosztás kérdése, hanem a magunkkal hozott csomag, és valamiért úgy érzem, hogy ezt a csomagot mi pakoltuk össze, mert céllal, önként vállalt missziót jöttünk teljesíteni.
Jézus élhetett volna nyolcszáz évet mint egy bölcs tanító, mehetett volna úgy a halálba, hogy imádságosan mumifikálja magát, mint valami beavatott szent. De akkor hagyta el ezt a világot, amikor még pattant az egészségtől. Különösen erőszakos halálával tükrözte a Természet törvényét: olyan világban élünk, ahol az egymás felzabálása az egzisztencia.
Feltámadásával igazolta tanításainak az igazát, és bizonyította, hogy a “mennyből” jövünk és a “Mennybe” megyünk vissza.
Jézus azt mondta, hogy az Atya küldte, de ugyanakkor Ő és az Atya egyek, azaz nem kényszerből, hanem saját maga vállalta ezt a rövid életformát.
Olyanok legyetek, mint Én, mondta Jézus. Az enyéim hallják a hangomat. Azok, akik nem az enyéim, nem hallják a hangomat.
Én úgy érzem és hiszem, hogy hallom az Ő szavát, és mindannak ellenére, hogy elhanyagolom a lelkem kertjét és többet csetlek botlok, mint kéne, az Atya világából jöttem és Hozzá fogok visszamenni.
Ez a hitem.