Ugrás a fő tartalomra

A Természet törvénye

Mondhatnánk: Isten nem támaszthat morális igényt egy olyan Világban, ahol egymás felfalása az egzisztencia.
Ennek ellenére, nekünk vannak erkölcsi irányelveink.
Ha mi emberek próbálunk morálisan élni, Isten miért nézi el a gonoszt?
Ez a legnagyobb kérdés, ahol a keresztény is lesüti tekintetét és nem igazán tud választ adni rá.

Néha olybá tűnik, mintha Isten világa a Természethez hasonlóan, néha vad megoldásai vannak: a gyom borzalmasan el tud uralkodni és úgy látszik semmi sem áll útjába, ugyanúgy él és virul, mint a hasznos, jó növény. Ugyanabban a Paradicsomban él, gonosz és jó.
Miért hagyja Isten?

Csak arról tudok írni, amit én éltem meg Istennel kapcsolatban, éspedig a lelkem kertje bennem akkor szokott elburjánzani, amikor hagyom azt, nem gyomtalanítok, nem művelem. Nem tudok életemből egyetlen olyan mozzanatot sem felróni Istennek, ami nem az én hibámból, tudatlanságomból eredt.
Megvolt mindennek az értelme, ha dolgoztam a lelkem kertjében, sosem maradt el az áldás.
A betegség, a halál, mint az élet kellemes oldala, a Természettel jár. Ez ellen sokat tenni nincs mit. Hogy kinek mi adatott az életben, úgy könyveltem el, hogy nem igaz elosztás kérdése, hanem a magunkkal hozott csomag, és valamiért úgy érzem, hogy ezt a csomagot mi pakoltuk össze, mert céllal, önként vállalt missziót jöttünk teljesíteni.

Jézus élhetett volna nyolcszáz évet mint egy bölcs tanító, mehetett volna úgy a halálba, hogy imádságosan mumifikálja magát, mint valami beavatott szent. De akkor hagyta el ezt a világot, amikor még pattant az egészségtől. Különösen erőszakos halálával tükrözte a Természet törvényét: olyan világban élünk, ahol az egymás felzabálása az egzisztencia.
Feltámadásával igazolta tanításainak az igazát, és bizonyította, hogy a “mennyből” jövünk és a “Mennybe” megyünk vissza.
Jézus azt mondta, hogy az Atya küldte, de ugyanakkor Ő és az Atya egyek, azaz nem kényszerből, hanem saját maga vállalta ezt a rövid életformát.
Olyanok legyetek, mint Én, mondta Jézus. Az enyéim hallják a hangomat. Azok, akik nem az enyéim, nem hallják a hangomat.

Én úgy érzem és hiszem, hogy hallom az Ő szavát, és mindannak ellenére, hogy elhanyagolom a lelkem kertjét és többet csetlek botlok, mint kéne, az Atya világából jöttem és Hozzá fogok visszamenni.
Ez a hitem.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Attila evangélioma

Jött vala a karácsony estéje, az emberek otthonaikban az Úr jövetelét énekelvén, imádkozván, egy veszedelmes vírus rájuk telepede. Másnap összegyülekezének és mindenüket összeadák a közbe. Ment vala egy Attila nevezetű asztalosféle is, ki csarnokát a közbe adá vala. Lőn öröm és ünnep mindenki szívében. Másnap elmenének egy páran amaz Attila asztalosféle csarnokába, páran, kikben az asztalosság lelke motoszkált, korbácsoltatván az asztalosság angyala által, kik kínoztatva valának az asztalosság és szegénység lelke által, és valának szegények és nincstelenek. Amaz Attila kinyitá nekik egy ajtót és azt mondá: Íme ti elfáradtak, itt van a csarnokom többi, üres része, jertek és lakjatok nálam, csináljatok magatoknak zugot, ahol élhettek majd. És jövének az építő mesterek és csinálának zugot az asztalos lelkűeknek, közben az asztalosok csinálták vala az ajtókat, ablakokat, feleségeik meg élelmet főztek és a gyermekeket okították amaz Úr tanításaira. Attila mester megmutatta, hogy kell csinál...

A természetfölötti változás

A zűrös mindennapjainkban ott tündököl az igazi Változás, amelyet Jézus ígér nekünk: a fizikális Mennyország, ahol Isten nem egy transzcendens fogalom, hanem Valóság. Azt mondja a keleti bölcsesség, hogy ha ebben az életben boldogtalan vagy, ne búsulj, majd egy másikban boldogabb leszel, de addig is: "Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz." Éppen a gyümölcsfáimat simogattam, és a madarak vitatkozó csiripelését hallgattam, a határon látom, amint hat vagy hét kutya eszeveszetten kerget egy alacsonyan repülő fácánt. Még az a kis kutya is kullogott a falka után, amelyiknek semmi esélye sem volt elkapni azt a fácán madarat. Ki tudja milyen reinkarnált bölcsesség vezérelte a futamját?  Ebben a Zen állapotban elgondoltam, hogy vajon az a menekülő fácán, milyen fengsuj görbéket követ? Most ebben a pillanatban hogy éli meg a változás transzcendenciáját? Ahogy elnéztem a levadult kutyafalkát, nem igazán véltem bennük felfedezni holmi békességre hajlandóságot. Rögtön elg...

Kelj fel és járj!

Milyen szerencse, hogy a napok nem egyformák! Egy adott percben úgy éreztem magam, mint az a meztelenre vetkőztetett öregember, akinek a múltja tele van sikerekkel, megnyert harcokkal, talán híres orvos vagy művész, most viszont ott áll megalázva, nevetségesen összegörnyedve a hidegtől, egyértelműen halálra ítélve a gázkamra ajtaja előtt. Nincsenek nagy megnyert harcaim, hacsak a remény harcmezein szerzett sebek nem jelentenek valamit, mégis ez az elmúlás előtti érzés bizsereg végig rajtam. Hogy egy adott percen ennyit ér az egész. Egy banálisnak tűnő, nevetséges vacogás a halál előtt, mintha valaki azt mondaná, na öreg, most a halál kapuja előtt mit okoskodsz? Pedig nem is vacogok a halál előtt, nem is okoskodom. Bejön egyszer, tudom. Lehet ennek egy magyarázata. Mert így átgondolva az én gázkamrám ajtaján ez áll, hogy: „kamat”. Dolgozunk, gürcölünk, amennyit megadunk az vissza is gyűl, mert a kamatnak más elképzelései vannak az elért sikerekről és a megverekedett harcokról. Olyannak ...